ADATVÉDELEM

Az oldalon található minden kép, szöveg, ötlet a sajátom, más oldalakon csak írásos engedélyemmel jeleníthetők meg!

2013. február 22., péntek

Kalap torta


Édesanyám születésnapjára kalap tortát készítettem.A torta belseje innen vett ötlet. A fondant színezés nélkül (rózsaszín-fehér pillecukrot sikerült venni)
Fázisok:









Isten éltessen ANYUKÁM!
A belseje:


2013. február 11., hétfő

Baba látogató ajándék, azaz pelenka quad



Az egyik kedvenc elfoglaltságom volt, a quad készítés, amit Lackó kapott.
Először is pelenkából kerekeket készítettem, amit egy nagyon erős gumival összefogtam. Aztán, hogy ne látszódjon a gumi eltakartam szalaggal.


Majd papír hengert "dugtam a kerekek közzé, amit szintén összefogtam gumival, majd "beburkoltam".
















A papírra baba takarót tettem, majd erre pelenkát."Elkészítettem az ülő felületet".
A babatakarót összefogtam, a cumis üveget elé raktam "lámpának"
Majd a nyáladzó jött, mint sárhányó!
A takaró két végét szintén elgumiztam és baba zoknit húztam rá. Ez lett a kormány.
Majd ráhelyeztem az utast is:


Végül így nézett ki a mű:






2013. február 10., vasárnap

Pelenka motor Anna babának

Anna babynél voltuk látogatóba. Ajándékként pelenkán motorozó zebrát kapott. Vagány csajszinak vagány ajándék. :)
Először pelenkákból kerekeket készítettem. Majd rózsaszín szalaggal átkötöttem. Majd elővettem az alapanyagokat.
Szükség van 2 db előkére, 1 cumis üvegre, egy baba takaróra, vagy lepedőre, baba zoknira, a motorosra (jelen esetben egy zebra), szalagra.
A kerekeket egy szalaggal összefogjuk (én ragasztópisztollyal rögzítettem)
Majd előre és hátra ráhelyezzük a sárvédőket (előkék):

Az első keréken áthúzzuk a babtakarót (ez lesz a kormány)és ráhelyezzük a cumisüveget (lámpa):
A babatakarót a cumisüveg felett összefogjuk egy gumival rögzítettem, majd masnira cseréltem.

A takaró két végére babazoknit húzunk (gázkar). A takaró végeit előtte érdemes egy-egy gumival összébb fogni. 
Végezetül ráültettem a motorost:


Kicsit csaltam, mert szalaggal a zebra kezét a takaróhoz rögzítettem, hogy ne mozduljon el.
Íme:


Isten hozott Cukorborsó!









2013. február 6., szerda

"Zenész" torta


Férjem szülinapi tortája.A szokásos supangle torta, csak nem volt idő semmire. 11-kor kezdtem sütni és 2-kor már szeleteltük. A dekorációt sem bonyolítottam túl. Tejszínhab kinyomóval először kis csillagocskákat nyomtam körbe, majd került rá egy basszus kulcs és violinkulcsos "kotta". A csokiból néhány violinkulcsot nyomtam fecskendőből egy celofánra, néhány percre hűtőbe dermedni hagytam, majd ment  a tejszínhab csillagokra.
Íme:

Isten éltessen kicsim!


Eljegyzési torta


Húgom és párja kapta a tortát meglepiként.
Nincsenek fázis fotók, mert a marcipán masszán rettenetesen felbosszantottam magam. /ami így utólag elég nevetséges. :) /
A torta alapja innen jött, mivel a húgi szereti a diót.
A diós meggyes lapra tettem egy kisebb keverő edényt és körbevágtam, hogy kisebb legyen az átmérője. Majd a recepttel ellentétben én kettévágtam a lapokat és azokat is megtöltöttem a vajas krémmel. Ezek után egymásra raktam és dekorálni kezdtem. Sajnos mivel nem volt elég a marcipán massza, az előző tortáról megmaradt pillecukor fondant próbáltam rá dekorálni, kisebb-nagyobb sikerrel (ezt palástolja a zöld inda)
Majd miután rájöttem, hogy az alját sehogy nem tudom bevonni fondanttal, (nem volt több és éjszaka volt) elővettem a szalagos dobozom és vágtam rá egy darabot, majd a szalagokat egymáson összeragasztottam.
Raktam rá gyöngyöt, a monogramjukat , gyűrűt és persze szívecskét.
Nagyon kilátástalan volt az elején, de szerintem a végére egész jó lett.



Húgi! Nagyon-nagyon sok szeretettel gratulálunk még egyszer. Nagyon-nagyon sok boldogságot!